Bemutatkozás

 

Kostyák Borbála vagyok, három gyermek többnyire boldog anyukája. Férjemmel 2006-ban költöztünk Kissomlyóra, azóta - és reméljük még nagyon sokáig - itt élünk. 2010-ben megszületett Zsóka lányunk, majd 2013-ban az ikrek, Matyi és Lőrinc. Jelenleg angolt tanítok egy közeli általános iskolában és a településünkön képviselőként dolgozom. Célom egy kis létszámú, gyerekközpontú iskola létrehozása, (Somolygó Tanoda) melyben mind a gyerekek, mind a tanárok jól érzik magukat, örömmel tanulnak és tanítanak.

 

 Az idegen nyelvek és a kommunikáció meghatározó szerepet töltenek be az életemben. Középiskolás korom óta tanítok, korrepetálok gyerekeket és felnőtteket egyaránt angolból, de tanítottam kezdő szinten francia- illetve német nyelvet is. Az angol tagozatos gimnázium elvégzése után a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára kerültem. Kommunikáció szakon diplomáztam 2005-ben. Az újságírás mellett, második szakirányom a nemzetközi kommunikáció volt. Az érettségi előtt szereztem meg angolból a felsőfokú nyelvvizsgát, németből érettségizem, majd az egyetemi évek alatt a francia nyelv tanulásával kezdtem foglalkozni. Édesapám révén, aki már több, mint húsz éve Franciaországban él, 2005-ben néhány hónapot Lyonban töltöttem, ahol az Alliance Francaise nevű francia anyanyelvű iskolában folytathattam tanulmányaimat.

Háromgyerekes édesanyaként napjaim jelentős részét a gyermeknevelés tölti ki, szeretnék a lehető legtöbb időt tölteni gyermekeimmel, mert úgy gondolom szülőként az egyik legfontosabb feladatom, hogy jelen legyek az életükben, és sok tartalmas órát tudjunk együtt tölteni. Emellett szükségét érzem annak, hogy a fennmaradó energiáimat lekössem különféle dolgokkal, melyeket szívesen csinálok. Ilyen például a nyelvtanítás, az írás, vagy a külföldieknek való segítségnyújtás.

Az elmúlt években több településen tartottam angol foglalkozásokat az óvodás-kisiskolás korosztálynak és felnőtteknek egyaránt. Alkalmanként vállalok magántanítványokat és fordítok is.

Kissomlyó nemzetközileg nagyon színes, él a falunkban, osztrák, német, belga, holland, francia és bolgár nemzetiségű lakos is. Kezdetben itt élő külföldi barátainknak segítettem ügyeik intézésében, fordításban, tolmácsolásban, majd egyre többen kerestek meg hasonló kérésekkel, így vállalkozásunkban vállalok ügyintézést külföldieknek. Ezek mellett, ha időm engedi, régi szerelmemmel, az írással foglalkozom. A 2017-es Könyvhétre jelent meg első gyerekkönyvem, melynek címe: Misi és a rakoncátlan zöldségek. A könyvhöz az illusztrációkat Kovács Dorottya készítette.

Mivel gyermekeink iskolás korba léptek, egyre jobban foglalkoztat a tanulás kérdése. Számos különböző irányzat és módszer megismerésével keresem a választ arra a kérdésre, hogy milyen formában lehet a gyerekek kíváncsiságát, tudásvágyát hosszútávon fenntartani, illetve újra felébreszteni és biztosítani számukra a stresszmentes, örömteli oktatás lehetőségét. Férjemmel úgy döntöttünk, hogy a 2019/2020-as tanévtől gyermekeink magántanulóként teljesítik tankötelezettségüket, vagyis egy kis létszámú tanulócsoportban, egyéni tanrend szerint haladnak a világ megismerésének útján. Szeretnénk számukra megadni egy kiegyensúlyozott gyerekkor lehetőségét, oktatási szinten pedig jóval többet nyújtani számukra, mint amennyit jelenleg a közoktatás biztosítani tud. Tágabb keretek, egyedi értékek előtérbe helyezése, teljesítménykényszer helyett valódi elmélyülés és elsajátítás a célunk.

 

 

 

Script logo